Azt hiszem, egyértelműen a hét híre lesz Afrikában, hogy a mai nap folyamán a mauritániai hadsereg egységei behatoltak Mauritána fővárosába, Nouakchottba és megdöntötték az ország eddigi egyetlen, demokratikusan választott államelnökének, Sidi Ould Cheikh Abdalnak az uralmát, őt magát pedig foglyul ejtették.
A hírügynökségek első jelentései szerint a városban nem áll fenn háborús helyzet, tulajdonképpen nem is nagyon vehetőek észre a történtek, a két nyilvánvaló jel a változásra, az utcán járőröző nagy számú katona, és a teljes blokád alá vont elnöki palota. Egyes források szerint Yahya Ould Ahmed Waghf miniszterelnök is a katonaság fogságába került. A hetvenéves Cheikh Abdallahi az ország történetének első,szabad választásokon megválasztott elnöke, aki 2007-ben került hatalomra, az addig uralkodó katonai vezetés (amely puccsal került hatalomra) bukása után. Akkor az egész afrikai kontinens számára példaként hozták fel a demokrácia mauritánai győzelmét, de mint nem sokkal később kiderült, ez csak kérészéletű demokrácia volt. Az elmúlt évben tüntetések követték egymást az ország városaiban, a nehéz életkörülmények, az élelmiszerárak növekedése és az állítólagos politikai tehetetlenség miatt. Ennek következményeként egyébként bizalmatlansági indítványt is benyújtottak Abdallahi ellen, amit ugyan "kivédett", de már nyilvánvalóvá vált akkor is, hogy hatalma nem fog sokáig tartani.

A ma reggeli puccs azután következett be, hogy az államelnök megpróbálta meneszteni a hadsereg 4 magasrangú vezetőjét, köztük az elnöki testőrség főnökét is, bizonyos Gen Mohamed Ould Abdelazizt (az ő nevét fontos kiemelni), aki ennek hallatán a puccs végrehajtása mellett döntött. Miután tulajdonképpen az egész állami karhatalom a puccs mellett sorakozott fel, az elnöknek esélye sem volt az ellenállásra és egy csepp vér nélkül, rövid idő alatt lezajlott az egész esemény. Néhány polgár ugyan tüntetni kezdett a katonák tette miatt, de megmozdulásukat a rendőrség pillanatok alatt szétoszlatta. Nem sokkal ezután az állami tévében a kulturális miniszter bejelentette, hogy a 4 katonai vezető felmentése semmisnek tekintendő.
A puccs ténye akkor vált bizonyossá, amikor az államelnök lánya mobiltelefonon elmondta az eseményeket egy francia rádióállomásnak és szavait egy hamarosan valószínűleg mauritánai szállóigévé váló mondattal zárta: "a puccsot úgy hajtották végre, ahogy a nagykönyvben meg van írva". A nemzetközi közvélemény gyors közleményekkel reagált, az Afrikai Unió azonnal bejelentette egy békefenntartó (vagy helyreállító) különítmény Mauritániába vezénylését, amellyel a demokráciát kívánják ismét helyreállítani. Az Európai Unió pedig a segélyek leállításával fenyegette meg az országot. Mondjuk, hasonló közlemények voltak a 2005-ös korábbi katonai puccs után is, mégis az a kormány is kihúzta két évig. Érdeklődve, és bizakodva várjuk a legújabb híreket, remélhetőleg nem fog lángba borulni ez a rendkívül szegény szaharai ország, mert ugyebár egy katonai puccsnál csak egy rosszabb dolog van, egy véres katonai puccs.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
Torquemada 2008.08.06. 20:11:58
mr_gubahwr 2008.08.06. 21:25:29
Nagyon tetszett az írás!
GaceTillerro · http://mindennapiafrika.blog.hu 2008.08.06. 21:34:07
Haladár Aladár (törölt) 2008.08.06. 21:40:34
Suppi 2008.08.06. 21:56:44
minerel 2008.08.06. 22:30:36
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.06. 22:37:38
dinoszaurusz 2008.08.06. 23:48:26
ki a f...t érdekel, ha a sok feka halomra lövi egymást
legalább lesz majd hely a sok, éhhalál elől menekülő sárgának
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.07. 00:09:31