HTML

Mindennapi Afrika

Ha kíváncsi vagy eme fantasztikus kontinens valódi arcára, a mainstream médiában soha nem hallható, olvasható hírekre, akkor ez a blog Neked íródik. Minden nap olvashatod a legfrissebb és legérdekesebb hírek et Afrikából, az élet minden területéről, amelyekre csak egy szabály vonatkozik: egy hónapban ugyanaz az ország kétszer nem fog hírként szerepelni.

Friss topikok

Címkék

accra (2) addisz abeba (1) afrika (37) algéria (8) angola (12) bamako (3) bangui (1) benin (7) bissau guinea (10) botswana (7) bujumbura (1) burkina faso (4) burundi (11) cabinda (1) casamance (1) comore szigetek (5) conakry (2) csád (9) dakar (1) darfúr (7) dél afrika (5) dél afrikai köztársaság (17) diktátorok (7) dzsibuti (8) egyéb (2) egyenlítői guinea (8) egyiptom (9) elefántcsontpart (9) eritrea (6) és (2) etiópia (16) freetown (1) gabon (8) gaborone (1) gambia (5) ghána (13) guine (1) guinea (12) harare (2) johannesburg (1) kamerun (6) kampala (1) kenya (14) kigali (1) kongói demokratikus köztársaság (23) kongói köztársaság (3) kongó demokratikus köztársaság (1) közép afrikai koztársaság (1) közép afrikai köztársaság (6) leone (5) lesotho (5) libéria (8) líbia (7) libreville (2) lilongwe (2) lomé (1) luanda (1) lusaka (2) madagaszkár (8) malabo (2) malawi (9) mali (7) maputo (3) marokkó (7) maseru (1) mauritánia (9) mauritius (7) mogadishu (4) mozambik (9) mugabe (1) namíbia (12) niamey (1) niger (9) nigéria (20) nyugat szahara (5) port luis (1) príncipe (2) puntföld (1) rabat (1) ruanda (13) sao (2) sao tomé és principe (2) seychelles szigetek (2) seychelle szigetek (6) sierra (5) sierra leone (8) szenegál (8) szolgalati közlemeny (1) szomália (29) szomáliföld (1) szudán (24) szváziföld (5) tanzánia (9) togo (5) tomé (2) tunézia (5) uganda (26) windhoek (2) yaounde (2) zambézi (2) zambia (10) zanzibár (1) zimbabwe (17) zöld foki köztársaság (2) zöld foki szigetek (3) Címkefelhő

2009.06.04. 06:18 GaceTillerro

Elefántcsontpart: mikor lesz tényleg újra egység?

Ha a 21. század afrikai háborús konfliktusait idézzük fel magunkban, akkor az elefántcsontparti polgárháború egyértelműen előkelő helyet foglal el a borzalmakat tekintve, valahol Szudán és Szomália után lenne azon a képzeletbeli listán. A 2002-ben kirobbant háború történetét valószínűleg az idelátogatók nagyobbik része ismeri, és ezért erről csak röviden írnék (meg aztán könnyedén fellelhető az interneten), ugyanis ebben a posztban a jelenre és a jövőre akarok főként fókuszálni.

A szövevényes történet 2002. szeptember 19.-én kezdődött, amikor átirányításuk miatt feldühödött (és persze vezetőik politikai motivációjától is vezetett) katonai alakulatok zendülést robbantottak ki és harcokba bonyolódtak a kormányhoz hű csapatokkal. A harcok véresek és erőszakosak voltak, és rövidesen kialakult egy valamennyire állandó helyzet, melyben a lázadók az ország északi részét ellenőrzésük alá vonták, míg a kormány délen stabilizálta a helyzetet. A franciák saját állampolgáraik védelme érdekében többször is beavatkoztak, miközben a szembenálló felek egyaránt a másik támogatásával vádolták őket. 2003-ra a helyzet azonban rosszabbodott, hiába volt a felek között valamiféle békeegyezség, brutális harcok dúltak az országban. Az ENSZ és a franciák ütközőzónát hoztak létre észak és dél között, ezzel próbálva elejét venni a további erőszaknak, de a helyzet egyáltalán nem vált stabillá.

Sőt, 2004-ben a franciák (főként az idegenlégió), már súlyos harcokat voltak kénytelenek vívni a lázadókkal, sőt novemberben még a kormánnyal is kemény konfliktusba keveredtek, aminek eredményeként szinte az egész elefántcsontparti légierőt megsemmisítették. Maga a lázadás és későbbi eszkalálódása egyébként több okra is visszavezethető, egyrészt az északon élő muszlimok az őket elnyomó Laurent Gbagbo és kormánya elleni gyűlöletéből fakad, másrészt pedig Elefántcsontpart etnikai összetétele is nagy szerepet játszott benne. A muszlimokat és az ország lakosságának egyharmadát adó bevándorlókat (főleg burkina fasói és mali származásúakat) nagyon dühítette, hogy a korábbi elnökválasztáson támogatottjukat, Alassane Outtarát egy új törvénnyel kizárták a részvételből, amely szerint csak olyan ember indulhat az elnökségért, aki Elefántcsontparton született és mindkét szülője is elefántcsontparti. A háború egyébként rövidesen regionális szintre emelkedett, amikor libériai és sierra leonei zsoldosok léptek fel a különböző lázadó csoportok oldalán, amelyek közül a két legjelentősebb kezdetben az Elefántcsontparti Hazafias Mozgalom (MPCI) és a Az Igazság és Béke Mozgalom (MJP) voltak, akiket egyesült néven Új Erők vagy szimplán csak mutánsok néven ismerhettünk meg.

Gbagbo elnöknek amúgy a polgárháború alatt le is járt a mandátuma, 2005-ben, de az instabil helyzet miatt nem volt esély választások megtartására és így az északi lázadók által gyűlölt elnök továbbra is hivatalában maradt. A gyűlölet hátterében egyébként a fentebbi két ok mellett még Gbagbo elődjének is szerepe volt, Robert Guéi egykori elnök konkrétan azon a legendássá vált szeptemberi napon halt meg rendkívül gyanús körülmények között, és az Új Erők többször hangoztatta, hogy bosszút akarnak állni szeretett vezetője haláláért (bár Guéi tábornokról is oldalakat lehetne írni, ő sem volt minden északi számára a tökéletes vezető). A komolyabb harcok, amelyekben a kormány oldalán ír és fehérorosz zsoldosok, valamint a fiatalokból álló Fiatal Hazafiak milícia is fellépett, 2007-re hagytak alább már (bár nagyobb hadi események 2005 után nem sűrűn történtek), amikor francia, dél-afrikai és ENSZ közvetítéssel Burkina Fasoban békeegyezséget írt alá Gbagbo elnök és az Új Erők vezetője, Guillaume Soro, aki az egyezségnek megfelelően áprilisban átvette a miniszterelnöki hivatalt.

Kisebb attrocitások ezután is történtek, de jelképes látogatások és közös felvonulások mutatták, hogy talán végre elkezdődhetett az ország újraegyesülése. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a pár sorban nem lehet összefoglalni 5-6 év eseményeit megfelelően, de akit konkrétabban érdekel a történet, az nyugodtan olvassgasson, akár a wikipedián is. Még 2007 végén Soro és Gbagbo megállapodtak a választási menetrendben is, de a 2008 júliusára kitűzött választásokat (ahogy arról én is írtam) el kellett halasztani több ízben, a jelenlegi kitűzött elnökválasztási dátum az idei év novembere, de politikai szakértők szerint nagy az esély az újabb halasztásra, hiszen ebből a jelenlegi helyzetből mindkét fél kellemesen tud profitálni.

A szituáció egyébként nem sokat változott a háború úgymond hivatalos lezárása óta, a mutánsok továbbra is uralják az ország északi területeit, a francia idegenlégió és az ENSZ továbbra is a világszervezet által kijelölt ütközőzónában állomásozik, bár valamennyire állítólag egyszerűbb lett a két rész közötti kapcsolattartás és utazás. További békülést mutat a tény, hogy a napokban a legtöbb északi, eddig az Új Erők által irányított város adminisztratív irányítását adták át a Gbagbo-kormány illetékeseinek, köztük a mutánsok főhadiszállásának számító Bouake városát is. A békére és az egyesülésre mindenképpen szükség lenne, hiszen a világ legnagyobb kakaótermelőjénél nagyon fontos lenne a biztonság helyreállítása, hiszen ahogy írtam már korábban, nagyon sokan felhagytak a termeléssel a háború során a bizonytalan helyzet és a korrupció nagysága miatt.

A kormányzat üdvözölte a lázadók döntését de a kormányszóvivő sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre kijelentette, hogy addig nem várható a választások megtartása, amíg az ország egész területén nem áll helyre a központi hatalom és az összes lázadó szervezetet nem szerelik le (ennek kicsit ellentmondanak más nyilatkozatok). Szintén nemrég lehetett hallani a hírt, hogy az ország legnagyobb hitelezői Párizsban megállapodtak, hogy elengedik Elefántcsontpart államadósságának tekintélyes részét, közel 845 millió amerikai dollárt, ezzel is segítve az ország demokráciájának helyreállítását. Az ún. párizsi hitelezői klub, amelynek többek között az USA, az Egyesült Királyság vagy mondjuk Ausztria is tagja, a bejelentéskor elmondta, hogy az országgal kötött megállapodásnak megfelelően Elefántcsontpart az így felszabaduló pénzösszegeit az ország újraegyesítésének felgyorsítására és különböző szociális szolgáltatások fejlesztésére fogja fordítani.

Mindenesetre a jobb hírek ellenére még mindig nem igazán stabil a helyzet az országban, a fegyvereiket még nem beszolgáltató, nem leszerelt lázadók felszólították vezetőjüket, Sorot, hogy adja fel a miniszterelnöki pozíciót és távolodjon el a kormányzattól, mert az folyamatosan gátolja csak a választási és demokratizálódási folyamatokat. Az idei évben is tucatnyi alkalommal voltak nyilatkozatok és újságcikkek, amelyekben az Új Erők és Gbagbo pártja, az Elefántcsontparti Népfront egymást vádolta a választások megtartásának akadályozásával. Az ország életében kulcsszerepet játszó franciák is elkötelezettek a béke mellett, többször kinyilatkoztatták már, hogy amint lehetséges, kivonják katonáikat Elefántcsontpartról (legalábbis visszavonulnak abidjani bázisukra), de jelenleg még nem tartják elég biztonságosnak a helyzetet.

Északon például ugyan már a kormányzatnak is vannak emberei, de a fontosabb döntéseket még mindig az Új Erők parancsnokai hozzák és igazából errefelé továbbra is hajszálon múlik az élet. Fontos hír még, hogy ebben a hónapban elkezdődik a regisztráció a novemberi választásokra, bár ez még túl sokat nem jelent, hiszen ezt az eddigi elhalasztott választások előtt is megtették már. A választások konkrét dátumát néhány napja hivatalosan is kitűzték, november 29.-én kerül sor az évek óta esedékes referendumra, amelyet a hosszas viták és vádaskodások után végre mindkét fél elérhetőnek tart. Sajnos ez a háborút leginkább megsínylő lakosságot már nem igazán hatja meg, ahogy megkérdezett polgárok elmondták Abidjan városában, már csak akkor hiszik el ezt a politikusoknak, ha beledobják a szavazólapjukat az urnákba.

Akárhogy is lesz, az ENSZ főtitkár Ban Ki-moon is úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy az egykoron Nyugat-Afrika legjobban prosperáló gazdaságának tartott Elefántcsontpart gazdasági helyzete csak a politikai feszültségek demokratikus rendezése után képzelhető el. A gazdasági helyzet pedig szörnyű, a szegénység hihetetlen mértékben növekedett az országban az évszázad kezdete óta, az egészségügy és az oktatás - főleg északon - teljesen összeomlott, a tanárok a konfliktus során elmenekültek a lázadók gyakori célpontjának számító iskolákból, és az elszegényedett családok is inkább a mezőkre vagy a piacra küldik gyermekeiket.

A tavalyi év végén, az Elefántcsontparti Statisztikai Hivatal által kiadott jelentés szerint a 20 milliós lakosság nagyjából fele alig több mint 200 forintból él naponta, ami az elmúlt 20 év legsúlyosabb adata. Az adatokból az is kiderült, hogy napjainkban (mert nem hinném, hogy pár hónap alatt nagyot változott volna a világ) a lakosság 60-70%-ának gondot okoz a mindennapi, megfelelő táplálék beszerzése, és az egészségügyi kezelések önkéntes szervezetek és kuruzslók szolgáltatásainak igénybevételére korlátozódnak. Ez az a terület, ahol igazán látni, mit is tett a konfliktus: északon elhagyott, lerombolt kórházak, saját magukat ápoló leprás betegek, falvak orvosok és gyógyszerek nélkül, és nem, ez nem vicc, ez a 21. század. Persze a szegénység és a nyomor nem csak északon tombol, az ország középső részein és Abidjan városának egyes részein is elég kemény a helyzet. A szegénység pedig, mint tudjuk a bűnözés melegágya. Abidjanban és a nagyobb városokban folyamatosan növekszik az erőszakos bűncselekmények száma, de a prostitucíó és a kisebb bűnesetek száma is erős növekedést mutat, és például Abidjanban elég gyakoriak az utcán a tüntetések és az erőszakos összecsapások a rendőrök és különböző spontán megmozdulások résztvevői között. Az is megfigyelhető, hogy az egykoron a lázadók soraiban szolgáló harcosok, leszerelésük után sem békésebb szakmák felé fordulnak, hanem valamelyik bűnözői bandában folytatják pályafutásukat.

A mutánsok mindenesetre elég keményen taccsra tették az északi régiót, szinte a teljes társadalmi infrastruktúra megszenvedte a háborút, a bankok és egyéb pénzügyi intézmények teljesen megszűntek létezni, így aki külföldről kap pénzt, esetleg fizetése van, annak muszáj az ország délebbi részére utaznia annak felvételéhez, így pedig az elköltött pénz egy része sem a helyi vállalkozókat támogatja. És a helyzet súlyosságát jelenti az a tény is, hogy a szállítási költségek megtriplázódtak az országban, egyrészt a veszélyes útvonalak nagy száma miatt, valamint azért mert a sofőröknek az Új Erőknek és a kormánynak is fizetniük kell, ahogy belépnek az egyik területről a másikra.

Tehát láthatjuk, olvashatjuk a tényeket, hogy közeleg a választás Elefántcsontparton, folyik a készülődés, tudjuk, hogy Gbagbo elnök úr folyamatosan látogatásokat tesz északon, tudjuk, hogy szerelik le az egykori lázadó harcosokat, de azt is be kell látni, hogy egy ilyen mély megosztottság után nem lesz olyan egyszerű felállni a padlóról. Pedig már ideje lenne.

Végezetül érdekességképpen álljon itt egy videó az idegenlégió egy korábbi akciójáról a konfliktus alatt:

 

Szólj hozzá!

Címkék: elefántcsontpart


A bejegyzés trackback címe:

http://mindennapiafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr821162634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.