HTML

Mindennapi Afrika

Ha kíváncsi vagy eme fantasztikus kontinens valódi arcára, a mainstream médiában soha nem hallható, olvasható hírekre, akkor ez a blog Neked íródik. Minden nap olvashatod a legfrissebb és legérdekesebb hírek et Afrikából, az élet minden területéről, amelyekre csak egy szabály vonatkozik: egy hónapban ugyanaz az ország kétszer nem fog hírként szerepelni.

Friss topikok

Címkék

accra (2) addisz abeba (1) afrika (37) algéria (9) angola (12) bamako (3) bangui (1) benin (7) bissau guinea (10) botswana (7) bujumbura (1) burkina faso (4) burundi (11) cabinda (1) casamance (1) comore szigetek (5) conakry (2) csád (9) dakar (1) darfúr (7) dél afrika (5) dél afrikai köztársaság (17) diktátorok (7) dzsibuti (8) egyéb (2) egyenlítői guinea (9) egyiptom (9) elefántcsontpart (9) eritrea (6) és (2) etiópia (16) freetown (1) gabon (8) gaborone (1) gambia (5) ghána (13) guine (1) guinea (12) harare (2) johannesburg (1) kamerun (6) kampala (1) kenya (14) kigali (1) kongói demokratikus köztársaság (23) kongói köztársaság (3) kongó demokratikus köztársaság (1) közép afrikai koztársaság (1) közép afrikai köztársaság (6) leone (5) lesotho (5) libéria (8) líbia (7) libreville (2) lilongwe (2) lomé (1) luanda (1) lusaka (2) madagaszkár (8) malabo (2) malawi (9) mali (7) maputo (3) marokkó (8) maseru (1) mauritánia (10) mauritius (7) mogadishu (4) mozambik (9) mugabe (1) namíbia (12) niamey (1) niger (9) nigéria (20) nyugat szahara (6) port luis (1) príncipe (2) rabat (1) ruanda (13) sao (2) sao tomé és principe (2) seychelles szigetek (2) seychelle szigetek (6) sierra (5) sierra leone (8) szenegál (8) szolgalati közlemeny (1) szomália (29) szomáliföld (1) szudán (24) szváziföld (5) tanzánia (9) togo (5) tomé (2) tunézia (5) uganda (26) windhoek (2) yaounde (2) zambézi (2) zambia (10) zanzibár (1) zimbabwe (17) zöld foki köztársaság (2) zöld foki szigetek (3) Címkefelhő

2018.01.21. 15:08 GaceTillerro

Afrika és Európa kapcsolatának kérdései 2018-ban a migráció tükrében

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ismét közleményt adott ki a napokban, amelyben felszólította a migrációs útvonalak tranzit- illetve célországait, hogy mindent tegyenek meg a menekültek, bevándorlók védelme és befogadása, biztonságos elszállásolása érdekében – tette ezt azután, hogy különféle hírügynökség szerint is csak a múlt héten közel 200 ember halt meg a Földközi-tengeren, miközben megpróbáltak átjutni Afrikából Európába. Legutóbb például egy 100 menekülőt, bevándorlót szállító, felfújható hajó süllyedt el Líbia partjainál és többen meg is fulladtak a nagy kavarodásban, miközben a jelenlegi becslések szerint közel 30 ezren lehetnek olyanok a Földközi-tenger felé tartó migrációs útvonalon, akiknek biztonságos befogadóhelyre lenne szükségük, mert ugyebár Líbia és Törökország az Európai Unióval kötött alkuk eredményeként kemény kézzel igyekszik megakadályozni a menekültként érkező emberek átjutását határaikon. Ilyen és ehhez hasonló beszámolókkal, elemezésekkel tele vannak az internetes portálok és a napi sajtó, miközben a jövőre vonatkozóan igazából túl sok elképzelése senkinek nincs, az aktuálpolitikai kérdések vonatkozásában kerülnek értelmezésre bizonyos folyamatok és a megoldást is csak rövidtávon képzeli el az európai politikai vezetés (sőt, ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban is), így most a következőkben pontokba szedve nézzük meg, mivel kell szembesülni 2018-ban migrációs “fronton”, Afrika vonatkozásában.

Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet és az azt vezérlő konfliktusok és szükségletek halmaza nem fog megoldódni határok lezárásával (és ne gondoljunk csak Magyarországra, általánosságban nézzük a képet), hiszen miközben az európai, észak-afrikai országok mindent elkövetnek a határok lezárásáért, az utazás, a migráció szabályozásának implementációjáért, Afrika déli és középső részén a humanitárius segélyek csökkenésével párhuzamosan tovább növekszik a feszültség, egyre több embernek kell menekülnie (lásd például Szomália, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Eritrea) akár tényleges fizikai fenyegetettség, akár a megélhetési nehézségek miatt. És ezt az áramlatot ugyebár a Líbiával kötött alku segítségével sikerült többé-kevésbé lelassítani, viszont a kérdés az, hogy az európai országok meddig tudják felvállalni az ezzel járó emberi jogi visszaélések tényét (lásd pl. a líbiai rabszolgavásáron készült felvételek).

0.jpg

Az is kérdés, hogy mi lesz a legális menekültbefogadási programok sorsa az Egyesült Államok minden eddiginél keményebb megközelítésének tükrében, amely ugyebár nagyjából leállította teljes egészében az Egyesült Államok befogadási folyamatát – főleg annak tükrében kell ezt közelről megvizsgálni, hogy olyan alkuk tömege született, amelynek keretében menekültek ezreit telepítik vissza biztonságos tranzitországokba, például Nigerbe. Mi lesz például egy szomáliai vagy nigériai menekült sorsa, ha egy nigeri táborba fogják bezsúfolni sok ezer társával egyetemben? Alternatívák, munka- és tanulási lehetőségek híján vagy radikálizálódik és egy radikális szervezethez csapódik vagy újra útnak indul vagy megpróbál ebben a légüres térben vegetálni (aki nem sejti a leggyakoribb választ, az nézzen meg néhány videót Agadezből a témában).

Vajon idén választ kapunk arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egyes országok hajlandóak kinyitni kapuikat bizonyos számú szerencsét kereső bevándorló előtt, mások viszont akár a teljes nemzetközi közösséggel való kapcsolatukat is kockára téve másképp közelítenek a kérdéshez? És megint vonatkoztassunk el Magyarországtól, gondoljunk az Egyesült Államokra vagy gondoljunk azokra az afrikai országokra, ahol menekültként élni szintén nem túlságosan komoly életkép, hiszen a befogadó országban is komoly gazdasági, megélhetési problémák vannak és az újonnan érkezők nem szívesen látottak. Emlékezzünk csak vissza rá, hogy a két Kivuban milyen komoly háború kezdődött Ruandából érkező menekültek áradata után.

És ugyebár nem egyszerű kérdések ezek, hiszen ha azon országok, amelyektől az ENSZ vagy éppen a nemzetközi közösség befogadást vár, ellenállnak, akkor a jogi csűrés-csavarás könnyedén radikális eszmék táptalaja lehet – erre egyébként már többször figyelmeztetett a világszervezet és több választáson is látható volt az ilyen kérdésekre drasztikus válaszokat adó politikai csoportok előretörése. Az biztos, hogy idén is rengeteg “kibocsátó” ország lesz, Dél-Szudán, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói DK, Szomália, Eritrea és még sorolhatnánk azon országokat, ahonnan biztos, hogy tömegével fognak útnak indulni szerencsét kereső, főként fiatal emberek. A helyben történő támogatásuk, konfliktusaik felszámolása nagyjából lehetetlen feladatnak tűnik, hiszen itt annyira komplex, vallási, politikai, etnikai, gazdasági vetületekkel bíró feszültségekről van szó, amelyek felszámolása biztos, hogy nem tud rövid idő alatt megtörténni – plusz erőforrás sincs már rá. Hogyan lehetne megoldani egy olyan konfliktust, mint a Kongói DK egyik-másik tartományának háborúi, ahol még az is nehezen érthető, hogy ki, miért és mit akar? Vagy mit lehet egy olyan országgal kezdeni, mint a Közép-afrikai Köztársaság, ahol nagyjából nem létezik állami infrastruktúra?

Ráadásul a fokozódó közhangulatnak megfelelve sok kormány sok évtizede az országában élő menekülteknek mutat utat (megint ne csak Magyarországban gondolkodjunk, gondoljunk Tanzániára, gondoljunk az Egyesült Államok salvadori munkásaira, gondoljunk a Kenyából az éhezésbe hazaküldött szomáliaiakra vagy éppen az Izraelből hazaküldendő sok ezer etiópra), ami nemhogy nem fogja segíteni a menekültkérdés megoldását, de egyrészt további terheket ró a hazájukra (és akár lehetőségek hiányában csak a konfliktusokhoz járulhat hozzá), másrészt konzervál egy olyan helyzetet, amely már ezen döntések nélkül is robbanásra kész puskaporos hordóra hasonlít.

A fenti rövid írás válaszokat nem igazán kínál ezekre az égető kérdésekre, valószínűleg azért, mert egzakt válaszok már nem léteznek ebben a globális világban, viszont az egyértelműen megjósolható, hogy a szimpla bezárkózás és radikális térnyerés hosszútávon nem lesz megoldás, mert annak eredménye egy teljesen új, kontrolláltabb, feszültebb mindennapi világ lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: afrika


2018.01.06. 16:03 GaceTillerro

Az elmúlt időszak legjelentősebb katonai műveletei zajlottak Nyugat-Szaharában

Ahogy itt a Mindennapi Afrika blogján már több alkalommal is bemutatásra került, a mai napig vitatott sorsú nyugat-szaharai terület két részre van osztva 1991 óta, azóta, hogy a nyugat-szaharai függetlenségért és a szaharai népért küzdő Polisario Front és Marokkó tűzszünetet írtak alá (amely szerződésben foglaltak azóta sem kerültek végrehajtásra alapvetően az ENSZ impotenciájának hála). Szóval az egyik rész a Marokkó által ellenőrzött és gazdaságilag értékesnek számító rész, amely Rabat szerint már egyértelműen és kétség nélkül Marokkó, a másik rész pedig az ún. Felszabadított területek, amely Marokkó szerint az ütközőzóna lenne az Algériában működő és ott bázisokkal rendelkező szaharai Polisario Front és a marokkói területek között, ellenben a szaharaiak szerint ez az ő területük, ahol a cudar körülmények ellenére megpróbálnak valamiféle életet folytatni (főként Tifariti, Agounit és Bir Lehlou települései körül).

A valódi ütközőzóna egy 5 kilométeres és egy 30 kilométeres sáv a Marokkó által a két terület elválasztására felhúzott fal mindkét oldalán, amely sávokban alapvetően mindenfajta katonai mozgás tilos. A legfrisebb hírek szerint 2017 utolsó és 2018 első napjaiban a Polisario Front katonai egységei (ismét) hadműveleteket végeztek ebben az ütközőzónában Guerguerat városa környékén, amely műveletek és gyakorlatok hosszú napokon át tartottak és az algériai sajtóban (Algéria a szaharai nép ügyének legelkötelezettebb támogatója a kezdetek óta) komoly visszhangot is kaptak, hangsúlyozva a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság védelmi miniszterének szavait, mely szerint a Polisario Front bármikor képes lenne háborút indítani Marokkó ellen a szaharai nép függetlenségéért. Marokkó sem késlekedett a válasszal, Rabat szerint a katonai felvonulás csak azt mutatja, hogy a Polisario most már lefelé tartó ágban van és bár mindenáron ennek ellenkezőjét akarják bizonyítani, egyértelmű, hogy a szaharai nép függetlenségért küzdő szervezete az utolsó napjait éli.

Valószínűleg a katonai mozgásnak köze van ahhoz is, hogy a híres-hírhedt tindoufi menekülttáborban (ami igazából már település és nem valódi tábor), ahol a szaharaiak többsége él, már hosszú hónapok óta komoly bírálatok érik a Polisario Frontot, annak tehetetlensége miatt, ugyanis a szaharaiak többsége sokkal erősebb és más jellegű fellépést várna az egykor ténylegesen komoly háborút vívó csoporttól. Marokkó mindenesetre a Polisario Front katonai mozgásai után szintén csapatokat rendelt a falhoz (a Bermhez), egyértelművé téve, hogy csapatai bármilyen provokációra azonnal reagálni fognak. Ettől függetlenül az elmúlt pár hónap legjelentősebb katonai helyzete volt ez a pár nappal ezelőtti esemény és még nem igazán látható, hogy merre fog folytatódni a történet.

Guerguerat, a nyugat-szaharai területek egyik legdélibb pontja, alig 11 kilométerre Mauritániától és 5 kilométerre az óceántól, amely mellett a Polisario felvonulása történt, az a település, amelyen keresztül a marokkói export délre tart Mauritániába és az egyetlen hely, amelyen keresztül a marokkóiak vízum nélkül elhagyhatják szárazföldön országukat, vagyis a Marokkó által megszállt nyugat-szaharai területet. Nem a mostani volt az első hasonló eset, például a tavalyi évben hosszú tárgyalások okán sikerült elérni, hogy a marokkói katonák, majd a Polisario fegyveresei is visszavonuljanak Guerguerat térségéből, de a jelenlegi események csak nagyjából az első bekezdésben foglaltakat igazolják – azaz a Polisario Front (akár gyengül, akár erősödik), egyre elégedetlenebb az ENSZ folyamatos, eredmény nélküli ígéreteivel és saját belső ellentéteitől fűtve, Algéria óvó ölelésében ismét szikrát akar pattintani Nyugat-Szaharában.

Marokkó pedig ahogy mindig, most sem tesz nagyon semmit, hiszen az idő múlása csak jó nekik, az már most szinte biztosnak látszik, hogy a marokkói nyugat-szaharai területek sosem kerülnek a szaharai néphez vissza (köszönhetően például a nagyszámú betelepülőnek vagy a gazdasági értékenk), de több jel azt is mutatja, hogy akár még a Felszabadított Területek sem fognak soha független Nyugat-Szaharaként funkcionálni – ilyen jelek például Marokkó visszafogadása az Európai Unióba, Spanyolország Nyugat-Szahara elkötelezett támogatójából fokozatosan tartózkódóvá válása és a nemzetközi közvélemény egyre növekvő közönye.

Szólj hozzá!

Címkék: algéria marokkó mauritánia nyugat szahara


2018.01.01. 15:57 GaceTillerro

Puccskísérlet történt Egyenlítői-Guineában?

Különös események történtek néhány nappal ezelőtt a december 28.-ára virradó reggelen Egyenlítői-Guinea és Kamerun mértani pontosságú egyenes határán, ugyanis a kameruni hatóságok még a kameruni oldalon, nem messze a határtól letartóztattak több tucat (szám szerint 38), “zsoldosként” hivatkozott személyt. A Franciaországba dedikált egyenlítői-guineai nagykövet megerősítette, hogy a Csádból, a Közép-afrikai Köztársaságból és más afrikai országokból (többek között Kamerunból) származó és a határ mentén mozgó fegyvereseket tényleg letartóztatták a kameruni hatóságok, de további részleteket nem közölt, arra való hivatkozással, hogy a nyomozás még folyamatban van. A francia hírügynökségek puccskísérletről történő elmélkedését tehát nem lehet megerősíteni, sem cáfolni, még akár az is elképzelhető, hogy a történetnek köze van ahhoz az állítólagos leszámoláshoz, amelyet az egyenlítői-guineai kormány indított az ellenzéki Polgárok a Fejlődésért (CI) pártja ellen pár nappal a fentiek előtt.

A párt közleménye szerint közel 50 aktivistájukat letartóztatták és a további letartóztatások miatti félelmükben több száz szimpatizánsuk töltött éjszakákat a párt székházában a kontinensen – ezt persze a kormány részéről Agapito Mba-Mokuy külügyminiszter cáfolta, hangsúlyozva, hogy ha valaki börtönbe került, az biztosan nem politikai okokból történt. Pedig ha csak azt nézzük, hogy a százfős törvényhozásból 99 helyet az Egyenlítői-Guineai Demokrata Párt (PDGE) kormányhű képviselői foglalnak el és az egyetlen fennmaradó helyet birtokolja az ellenzéki CI, akkor látható, hogy az egyetlen jelentős ellenzéki erőnek őket nevezhetjük csak az országban, amelyet az 1979-ben hatalomra jutott Teodoro Obiang Nguema saját személyes játszótereként kezel, nagyjából ő és családja élet és halál ura errefelé. Visszatérve a konkrét puccskísérletre (bár erre bizonyíték nincs, most azért tartsunk a francia sajtó által leginkább hihetőnek tartott elmélettel), a kameruni hatóságok szerint a 38 férfi rakétavetőkkel és gépfegyverekkel volt felszerelkezve és most az ebolowai rendőrőrsön várják az ellenük fegyveres szervezkedés vádjában zajló nyomozás eredményét.

kep.jpgÉs nem csak az elmúlt napok egyenlítői-guineai ellenzéki leszámolása okán és a minden oldalról megerősített tények miatt gondolhatjuk, hogy tényleg puccskísérletre készülhettek a zsoldosok, hanem azért is, mert több alkalommal próbáltak már meg külföldi zsoldosok hasonló akciót végrehajtani Obiang Nguema ellen, legutóbb a dél-afrikai Simon Mann szervezett egy ilyet 2004-ben. Vannak olyan hírek is, amelyek szerint ezek a most letartóztatott zsoldosok valójában már egy megkísérelt puccs támogatására érkeztek volna Egyenlítői-Guineába, de közben azt a kísérletet már meghiúsították az egyenlítői-guineai katonák – persze erre a jelek nem igazán utalnak, inkább az a hihetőbb, hogy ez a csapatnyi zsoldos csak készült egy akció végrehajtására.

Az biztos, hogy a mai napon (12.30) lezárták Kamerun és Egyenlítői-Guinea közös határát és szintén a mai napon szivárgott ki egy olyan információ is, miszerint az egyik őrizetbe vett csádi személy egy, a csádi elnökhöz, Idriss Débyhez közel álló csádi tábornok. Alapesetben egyébként logikus lenne a zsoldosok mozgása, hiszen a kontinens egyik legjobban védett elnöke, Teodoro Obiang általában Egyenlítői-Guinea kontinenshez tartozó részén tölti a szilvesztert feleségével Mongomoban, szülőfalujában, de végig több, egymástól teljesen független alakulat vigyáz rá, köztük marokkói és angolai zsoldosok is.

Szólj hozzá!

Címkék: egyenlítői guinea


2009.11.06. 20:03 GaceTillerro

Etiópia: egy kis földtani érdekesség

Amikor 2005. októberében, a súlyos szeptemberi földrengés után Etiópia északkeleti részén, az Addisz-Abebától nagyjából 1000 kilométerre lévő Boina kietlen régiójában egy közel 60 kilométer hosszú repedést vettek észre külföldi kutatók, már akkor sejteni lehetett, hogy egy új kontinens születésének első pillanatait láthatjuk, és ez nemrég be is igazolódott. Akkor kutatócsoportok érkeztek az országba vizsgálódni, folyamatos publikációikból pedig gyorsan kiderült, hogy konkrétan egy óceáni medence formálódik az Afar-sivatagban található, a mára már sok méter széles repedésben, hiszen ez a terület jóval mélyebben fekszik, mint a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl, így folyamatosan víz fog beszivárogni, ami ahhoz vezet, hogy sok tízezer év múlva Etiópia keleti partja el fog szakadni a kontinens többi részétől.

És lehet, hogy más részeket is magával visz, Eritreától Szomálián át egészen Mozambikig, de ezt még nem tudni biztosan.  Ami biztos jelenleg, hogy az Afar-sivatag évente közel 2 centiméterrel távolodik Afrikától, ahogy szélesedik a repedés és a víz egyre jobban töri az utat magának. A felfedezés azért volt kiemelkedő jelentőségű, ugyanis eddig még soha nem volt rá példa, hogy egy új óceán, kontinens születését az első pillanattól kezdve megfigyelhessék a kutatók, így érthető, hogy megfigyelőállomást állítottak fel a repedés közelében. Ez azért is volt fontos, ugyanis a térségben aktív vulkanikus tevékenység is zajlik (a repedés több kitörés együttes hatásának is köszönhető), így a tektonikus mozgások pillanatok alatt felgyorsulhatnak és a repedés sokkal nagyobbat növekedhet, mint 2 centiméter.

Tulajdonképpen hasonló módon keletkezett a mostani Afrika és Amerika is, a két kontinens hasonló tektonikus mozgások és vulkanikus tevékenység eredményeként szakadt el egymástól sok millió éve. A kutatók folyamatos munkája feltárta azonban azt is, hogy a térség populációjára is növekvő veszélyt jelenthet az általában az óceánok mélyén zajló folyamat, hiszen - bár az elmúlt 4 évben ez nem történt meg - előfordulhatnak jelentősebb mozgások és kitörések is az Afar-sivatagban. Elég csak az addisz-abebai egyetem tanulmányába tekintenünk, amely egyértelművé teszi, hogy a repedés északi végénél lévő Dabbahu vulkán kitörése után a láva alig néhány nap alatt hozta létre a közel 60 méteres repedést. 2005 óta pedig jópár kisebb mértékű kitörés történt a sóbányáiról és forróságáról híres régióban, amelyek mindegyikét folyamatosan figyelemmel kísérték a kutatók.

A napokban megjelent egy friss tanulmány az egyik geológiai kiadványban Cindy Ebinger, a rochesteri egyetem kutatójának tollából, amely most már 100%-os biztonsággal megerősítette a már eddig is valószínűsített tényt, új óceán születik az Afar-sivatagban. A felállított mérőállomás, a műholdas felvételek és a folyamatos vizsgálatok igazolták, hogy a repedés méretének növekedése állandó és az elmúlt években tapasztalt 12, kisebb méretű kitörés idején ez a folyamat fel is gyorsult. Míg más fronton a régióbeli országok nem igazán ápolnak kiemelkedően jó viszonyt egymással, addig ebben az ügyben a még olyannyira hűvös etióp-eritreai viszony is enyhült, hiszen Atalay Ayele, az addisz-abebai egyetem professzora eritreai és jemeni kollégáival közösen végzett kutatásokat az ügyben, sőt egy folyamattérképet is rajzoltak, amely alapján valószínűsítették, hogy mi várható a jelenlegi folyamatok és mozgások figyelembevételével a jövőben.

Ahogy ebből az új jelentésből kiderül, az óceáni hegygerincek és vonulatok hasonlóképpen jöttek létre, tehát a forró láva repedéseket hozott létre, amelyeket aztán a víz kerített uralma alá rövidesen. Az Afar-sivatag esetében is ez történik, a felszín alatt folyamatos mozgások zajlanak, és a kutatók néhány éven belül újabb brutális kitörésre számítanak, amely döbbenetes mértékű tágulást eredményezhet a repedésben. Jó, hát valószínű, hogy nem a mi életünkben fog bekövetkezni az új sziget létrejötte (ami hasonló lesz egyébként szerintem, mint Pápau Új-Guinea kialakulása, amely Ausztráliától szakadt le), de azért hihetetlen belegondolni is, hogy micsoda erők lappanganak a mélyben.

Fő forrás: AFP, Afrol, EarthNews

3 komment

Címkék: etiópia


2009.11.05. 18:39 GaceTillerro

Szváziföld: ahol a HIV és TBC halálos párosa kéz a kézben jár - Videó

Az Orvosok Határok Nélkül szervezetének két propagandafilmje erről az alig ismert, ám egyre súlyosabb méreteket öltő problémáról.

Szólj hozzá!

Címkék: szváziföld


2009.11.04. 19:53 GaceTillerro

A Simon Mann-sztori vége: akik élték az afrikai sztereotípiát

Szinte biztos vagyok benne, hogy az a néhány ember, aki még anno 2004-ben követte ezt a történet, el sem bírta volna képzelni velem együtt, hogy Simon Mann és társai valaha az életben szabadlábra kerülnek. És mégis így történt. Nagyon sok oldalon olvasható részletesen kifejtve az általuk szervezett puccs története (ha valakit érdekel, tudok ajánlani párat), és nem is kívánom ezen információkat tovább halmozni, úgyhogy tényleg csak néhány mondatban azoknak, akik nem ismerik a sztorit és nem is kívánnak kutakodni.

2004. márciusában Zimbabwe fővárosában, Hararéban őrizetbe vették Simon Mannt és 64 társát (dél-afrikai állampolgárokat, akik az angolai polgárháborúban is harcoltak), azzal a váddal, hogy zsoldosok (akkor már erőteljesen igyekeztek érvényt szerezni a "zsoldos-ellenes" törvénynek). Nem sokkal később Egyenlítői-Guineában is őrizetbe vettek 15 embert, köztük Mann egyik jóbarátját és üzlettársát, Nick du Toitot is (mindketten aktívan közreműködtek a legendás Executive Outcomes zsoldosszervezetben). Ekkor merült fel először a malaboi hatóságok részéről, hogy itt egy komolyabb dolog volt készülőben, méghozzá egy puccskísérlet Teodoro Obiang Nguema egyenlítő-guineai elnök akkor 25 éves uralmának megdöntésére.

A két csoport állítólag Severo Moto ellenzéki vezető hatalomra segítésének céljával indult a küldetésre és a Toit-féle csapat volt a tényleges műveletek előkészítője. A lényeg, hogy Mannt és társait különböző vádakkal börtönbe zárták Zimbabwéban, amely 2008 elején legtöbb társával együtt kiadta Egyenlítői-Guineának, mint a 2004-es puccskísérlet fő szervezőjét. A tárgyaláson, amely nagy nemzetközi figyelem mellett zajlott, Mann végül beismerte, hogy részese volt az akciónak, de a kiterveléssel és az irányítással Mark Thatchert (az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher fiát) és egy szintén brit milliárdost, Ely Calilt vádolt meg (később azt nyilatkozta, hogy kínzásokkal kényszerítették erre), továbbá azt állította, hogy Dél-Afrika és Spanyolország is támogatta a műveletet.

Thatchert később felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték Dél-Afrikában, de ő és Ely Calil is még mindig körözés alatt áll Egyenlítő-Guineában. Társai többsége ellene vallott a könnyebb ítéletért, így végül Mann 34 éves börtönbüntetést kapott és csatlakozott a már ott senyvedő barátjához, Nick du Toithoz. Ez volt tavaly, néhány napja pedig már jött a számomra döbbenetesen hihetetlen hír, Nguema öt elítélt puccsistának kegyelmet adott, állítólagosan az országba a napokban érkezett dél-afrikai államelnök Jacob Zuma felé nyújtott gesztusként. A hivatalos indoklás szerint a most 57 éves Simon Mann egészségügyi állapota miatt kapott kegyelmet, amely főleg a legendás - és Afrika egyik legkeményebb börtönének tartott - Black Beach börtönben eltöltött bő 1 év eredményeként romlott le. Soha többé nem léphet az ország területére, de családtagjai nyilatkozatából kitűnik, hogy valószínűleg Nagy-Britanniát sem fogja elhagyni többé a világ szinte minden részén megfordult zsoldos.

Szintén egészségügyi állapota valamint jó magaviselete miatt kapott kegyelmet a több mint 5 éve Black Beach-ben élő Nick du Toit, Sergio Patricion Cardoso, Jose Passocas Domingos és George Nunen Alerson. Bár mindannyian 2004-ben kerültek börtönbe különböző vádakkal, a puccs miatt végül 2008-ban ítélték mindannyiukat 17 évre. Közismert, hogy mindannyian Mann közeli barátai és beosztottjai voltak, akikkel együtt védték anno Angolában az olajkutakat a lázadó harcosok ellen. Mivel az amnesztiáról szóló dokumentum elég egyértelműen fogalmaz a börtönből való távozásuk utáni teendőiket illetően (24 órán belül kell távozniuk, egyenesen hazájukba, jelen esetben utóbbi négynek Dél-Afrikába), lehet, hogy csöbörből-vödörbe esnek, hiszen még a Dél-Afrikai Köztársaságban is felelniük kell a "zsoldos-ellenes" törvény megszegéséért (persze ez nem valószínű, tekintve, hogy szabadonbocsátásukért a Zuma-kormány erőteljesen lobbizott).

A kegyelemről szóló papírok közzététele mellé a hatóságok odabökték a megjegyzést, miszerint fenntartják, hogy Mann csak egy operatív vezető volt a puccskísérletben, az igazi "főgonosz" a kis-Thatcher és Ely Calil, akik egyenlítői-guineai ellenzékiekkel együttműködve szervezték meg a műveletet. De csak ez az öt ember örömködhetett a meglepő bejelentés után, az egykori két csapat többsége még mindig a Black Beach-ben raboskodik, együtt több száz egyenlítői-guineai állampolgárral, akiket szintén közreműködéssel vádoltak meg.

A témában fantasztikus filmet készített a Journeyman Pictures, Soldiers of Misfortune címmel, ami a youtube.com-on megtekinthető.

Szólj hozzá!

Címkék: egyenlítői guinea dél afrikai köztársaság